Rólunk írták

Kéregbe Zárt történelem – Remek könyv született a budapesti fákról

2019.12.16 08:03
Jász Annamária (www.welovebudapest.hu)

A mindennapokban a legtöbb fa mellett szó nélkül elmegyünk, nem is sejtve kalandos múltjukat. Magányos famatuzsálemekhez, fasorokba, parkokba kalauzol Viczián Zsófia könyve, amit elolvasva Budapest nagyvárossá formálódásáról, kultúrtörténetéről is átfogó képet kapunk.

A klímaváltozás soha nem látott társadalmi nyilvánosságot kapott, és most már az egyszeri városlakó is aggódni kezdett a környezetért, köztük a betondzsungelt élhetővé tévő fákért. Viczián Zsófia újságíró, művelődéstörténész, pedagógus Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem című könyve ebből a szempontból is a legjobbkor jelent meg. Főleg, mert érthetően, izgalmasan mesél az alapvetően botanikai-természetvédelmi témáról.

Könyve élményszerűen megírt város- és kultúrtörténet, amiben képet kapunk a budapesti kiránduló- és zöldövezetek kialakulásáról, a folyamatról, ahogy az egyre duzzadó, növekvő nagyváros kikövetelte magának a sétatereket, fasorokat. Egykor a budai villanegyedek helyén szőlőtőkék magasodtak, a pesti oldalt homokos, poros pusztaságok uralták; rá se ismertünk volna főváros természeti látképére, aminek alakulásában a Széchenyi Istvánnal kezdődő faültetések, parkosítások is fontos szerepet játszottak.

A könyv a kertek, természetvédelmi övezetek feltérképezésére is tökéletes, tele érdekes várostörténeti adalékokkal, amelyek Budapest nagyvárossá érését követték. Végigjárjuk előbb Budát, a Margitszigetet, majd Pestet, és számos rejtett látnivalók (Jókai kert, Budai Arborétum, Epreskert) mellett a pesti oldal túrázók számára láthatatlan természetvédelmi értékeit, mocsaras-lápos vidékeit is megismerhetjük.

Platán az Erzsébet híd budai hídfőjénél (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Megtudhatjuk, hol bújik meg Budapesten a 220 éves japánakác, a legenda szerint török időből származó (még mindig termő!) eperfa, világháborús bombázásokat túlélő platánok, az 1936-os olimpián elnyert emléktölgy, és milyen sztorikat mesélhetnének el a Gellért-hegyi mandulafák, a Gül Baba türbéjénél növő évszázados vadgesztenyefa, az 1838-as árvíz által megtépázott, de ki nem döntött margitszigeti narancseperfa, a Lánchídnál a mankóval kitámasztott öreg akácfa, a belváros szívós, mindent kibíró famatuzsálemei vagy a Kodály körönd 150 éves platánja. Hatalmas teljesítmény, hogy még köztünk vannak, hiszen rengeteg budapesti fa a tüzelőt kereső emberek fejszéinek esett áldozatul.

A fák létezését magától értetődőnek vesszük, pedig ahogy azt a nagy médiafigyelmet kapó fakivágások is bizonyítják, sajnos semmi nem tart örökké. „Vannak bemutatott fáink közt még élettől duzzadók, amelyek talán még száz év múlva is zöldelleni fognak, de olyanok is, amelyek már mankóra, támasztékra szorulnak. És sajnos olyan is, amely talán már a következő tavaszon sem fog kihajtani, sőt, nem egy, amely már azért nem került be a kötetbe, mert éppen mostanában száradt ki vagy dőlt ki. Ne feledjük ezért: ahhoz, hogy évtizedek múlva megszülethessen majd egy hasonló könyv Budapestről, most kell elültetnünk a csemetéket, és most kell vigyáznunk a fiatal, felnövekvő növendék fákra” – írja a szerző a könyv zárszavában.