Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem

Olvasói – Viczián Zsófia munkálkodásának köszönhetően – egykettőre felismerik, hogy Pest-Buda fáit felfedezni, népszerűsíteni, védelmezni s gyarapítani minden felelősségtudattal megáldott polgár feladata. Világlátástól, pártállástól, hivatástól és hivataltól függetlenül.

A szerelmetes gonddal összeállított kötetet képtelenség az ismeretterjesztő kiadványokat megillető figyelemmel olvasni. Személyes ismerőseit keresi az ember, amikor a Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem címmel közreadott kiadványt első ízben felüti. De a második, a harmadik, a sokadik alkalommal is…

A locsei.net szerzője például, Budapest egyetlen libanoni cédrusa után kutakodik, „akivel” – unokái társaságában, a Macis játszótérre jövet, menet – ténylegesen is gyakorta találkozik. Törzskerületét jó ideje ismerni véli, a maga kezdetleges módszerével olykor a magasságát is „fölméri”. Azt azonban, Viczián Zsófiának köszönhetően csak most tudta meg róla, hogy akkor ültethették, amikor Csontváry Kosztka Tivadar híres cédrusait festette. Valamikor az 1907-es esztendő környékén… A korszellem „parancsára”? E fa fajtához kapcsolódó, évezredes gondolattársításokat sem feledve?

A libanoni cédrus az erőnek, a kitartásnak a szimbóluma. „Talán a viharvert magyar sorsnak is” – találgatja a kiadvány szerzője. A szájról szájra szálló mesebeszédet azonban, amely szerint Buda egyetlen libanoni cédrusát Fedák Sári ültette, kétségbe vonja.

(Érve: a színésznő, miután Molnár Ferenccel közös, hűvösvölgyi otthonukból elköltözött, Pestszentlőrincen sürgölődött. Herczeg Ferenc Hűvösvölgy címen közreadott emlékirataiban viszont, a „szomszédjához” elvált asszonyként is be-betoppanó színésznővel is találkozhatunk, akit az író háza népe autogramkérő leánykaként jelentett be Herczeg Ferencnek…)

Másodjára a Szilágyi Erzsébet fasor történetét keresem Viczián Zsófia szép könyvében. Buda tán legrégebbi fasorának a pusztulását az 1970-es években erősen gyászoltam.

1968 kora-őszén, 1969 tavaszán vadgesztenyéinek gyönyörűen zöldellő boltíve alatt ámuldozva utaztam a boldogság felé. Pár esztendő múltán a hatalmas gesztenyefák lombjaiból épített, zöld boltívet sehol nem találtam... A boldogság felé gyermekeim kezét el nem engedve botladoztam az Ördögárok mentén, a Kondor út felé… Az Apáti szikla magasából a Völgy utcára is letekintve…

A Kéregbe zárt történelem alcímű könyvben a fél évszázada megfogalmazott miértekre adható válaszokat keresem: Az 1970-es évtized kezdetén a növekvő járműforgalom miatt kellett a fasori fák egy részét kivágni. Azokat, amelyeknek megkegyelmeztek, az 1990-es évek elején az aknázó moly támadta meg, szinte menthetetlenül. Helyükre – olvasom a Látóhatár kiadványában – ostorfákat ültettek, meg japánakácokat. És kőriseket. Az aknázó molyoknak jobban ellenálló, piros virágú gesztenyefákat is. A zöld boltívet örökre feladva s feledve…

A Gazda utcai hársfát csak messziről láttam. Viczián Zsófia írásos nógatására a közeljövőben közvetlen közelről is meg kell tekintenem. Pest – tán – legöregebb fáját, a Széchenyi István téren álló, 120 (?) éves akácot naponta köszönteném. Mankóját is, ágait is simogatnám, titkairól faggatnám.

Ha mindketten megérjük a Széchenyi István térnek „a sétáló városiak, a bámészkodó turisták” elvárásai és „az új látványtervek” előírásai szerinti átalakítását, „derűs nyugdíjasokként” talán, talán minderre sort is keríthetünk.

De addig is a Széchenyi István által elképzelt és hitvese kétkezi munkájával, valamint József nádor támogatásával megvalósított sétatér nemzetépítő esélyein töprenkedem. Tehetem: a Budapesti fák című könyv hosszan idézi a Buda-pesti por és sár szerzőjét, gróf Széchenyi Istvánt, aki szerint azért is kellenek a sétaterek, hogy az emberek találkozzanak, beszélgessenek… Váljanak nemzetté! Hol vagyunk mi ettől az elgondolástól „politicai tekintetből” is, édes Istenem!

Összeszámolni sem könnyű, hány fővárosi fa, fasor, kert, arborétum, természetvédelmi terület, sétány, fásított piactér, liget és temető történetét adja közre a Látóhatár 2019-es kiadványa. A történelmi, helytörténeti ismertetők mellett a növények dendrológiai – növényrendszertani – jellemzőit is sorolva.

Krisztinavárosi gesztenyefák, tabáni eperfa, óriás platán az Erzsébet-híd budai hídfőjénél, díszcseresznyék a Tóth Árpád sétányon, mandulafák a Gellért-hegyen, a Sashegyen…

Kétszáz éves ginkgofák a Fűvészkertben, Nagy Fa néven elhíresült japánakác a rondellánál…

Hatalmas hegyi juhar a Svábhegyen, Jókai Mór ültette… A Múzeumkert ostorfái a Nemzeti Múzeum épületénél is magasabbra nőttek… A XXII. kerületben álló, kéttörzsű mezei jávor állítólag két és fél évszázados…

Gondosan válogatott illusztrációival, térképeivel, jegyzetanyagával, irodalmi és honlap-listájával a hétköznapi embert és a tudóst is arra készteti ez a könyv, hogy a budapesti fákat újra meg újra felfedezze. S, ha már felfedezte, egyiket se feledje. De óvja, védje, sokasítsa…

Természeti értékeinket sok minden másnál jobban becsülje. Nagyra is tartsa.

Viczián Zsófia: Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem, Látóhatár Kiadó Budapest, 2019. Ára: 4450 Ft